A Bűn

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
          de jól érzem magam.
  Csak az zavar e semmiben,
          mért nincs bűnöm, ha van.

  Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
          De bármit gondolok,
  az én bűnöm valami más.
          Tán együgyű dolog.

  Mint fösvény eltünt aranyát,
          e bűnt keresem én;
  elhagytam érte egy anyát,
          bár szivem nem kemény.

  És meg is lelem egy napon
          az erény hősein;
  s hogy gyónjak, kávézni hivom
          meg ismerőseim.

  Elmondom: Öltem. Nem tudom
          kit, talán az apám --
  elnéztem, amint vére folyt
          egy alvadt éjszakán.

  Késsel szúrtam. Nem szinezem,
          hisz emberek vagyunk
  s mint megdöföttek, hirtelen
          majd mi is lerogyunk.

  Elmondom. S várom (várni kell),
          ki fut, hogy dolga van;
  megnézem, ki tünődik el;
          ki retteg boldogan.

  És észreveszek valakit,
          ki szemmel, melegen
  jelez, csak ennyit: Vannak itt
          s te nem vagy idegen...

  Ám lehet, bűnöm gyermekes
          és együgyű nagyon.
  Akkor a világ kicsi lesz
          s én játszani hagyom.

  Én istent nem hiszek s ha van,
          ne fáradjon velem;
  majd én föloldozom magam;
          ki él, segít nekem.

A hetedik

E világon ha ütsz tanyát,
  hétszer szűljön meg az anyád!
  Egyszer szűljön égő házban,
  egyszer jeges áradásban,
  egyszer bolondok házában,
  egyszer hajló, szép búzában,
  egyszer kongó kolostorban,
  egyszer disznók közt az ólban.
  Fölsír a hat, de mire mégy?
  A hetedik te magad légy!

  Ellenség ha elődbe áll,
  hét legyen, kit előtalál.
  Egy, ki kezdi szabad napját,
  egy ki végzi szolgálatját,
  egy, ki népet ingyen oktat,
  egy, kit úszni vízbe dobtak,
  egy, ki magva erdőségnek,
  egy, kit őse bőgve védett,
  csellel, gánccsal mind nem elég, --
  a hetedik te magad légy!

  Szerető után ha járnál,
  hét legyen, ki lány után jár.
  Egy, ki szivet ad szaváért,
  egy, ki megfizet magáért,
  egy, ki a merengőt adja,
  egy, ki a szoknyát kutatja,
  egy, ki tudja, hol a kapocs,
  egy, ki kendőcskére tapos, --
  dongják körül, mint húst a légy!
  A hetedik te magad légy.

  Ha költenél s van rá költség,
  azt a verset heten költsék.
  Egy, ki márványból rak falut,
  egy, ki mikor szűlték, aludt,
  egy, ki eget mér és bólint,
  egy, kit a szó nevén szólít,
  egy, ki lelkét üti nyélbe,
  egy, ki patkányt boncol élve.
  Kettő vitéz és tudós négy, --
  a hetedik te magad légy.

  S ha mindez volt, ahogy írva,
  hét emberként szállj a sírba.
  Egy, kit tejes kebel ringat,
  egy, ki kemény mell után kap,
  egy, ki elvet üres edényt,
  egy, ki győzni segít szegényt,
  egy, ki dolgozik bomolva,
  egy, aki csak néz a Holdra:
  Világ sírköve alatt mégy!
  A hetedik te magad légy.

Amit szivedbe rejtesz

Amit szivedbe rejtesz,
  szemednek tárd ki azt;
  amit szemeddel sejtesz,
  sziveddel várd ki azt.

  A szerelembe -- mondják --
  belehal, aki él.
  De úgy kell a boldogság,
  mint egy falat kenyér.

  S aki él, mind-mind gyermek
  és anyaölbe vágy.
  Ölnek, ha nem ölelnek --
  a harctér nászi ágy.

  Légy, mint a Nyolcvan Éves,
  akit pusztítanak
  a növekvők s míg vérez,
  nemz millió fiat.

  Már nincs benned a régen
  talpadba tört tövis.
  És most szivedből szépen
  kihull halálod is.

  Amit szemeddel sejtesz,
  kezeddel fogd meg azt.
  Akit szivedbe rejtesz,
  öld, vagy csókold meg azt!

Hazám

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,


nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,


a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor


munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.


2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár


bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!


S a hozzáértő, dolgozó
nép okos gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.


Az erőszak bűvöletében
mit bánja sok törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!


3

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.


S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.


Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,


hisz "nyiltan" dönt, ki ezer éve
magával kötve, mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.


4

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk,
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.


Szive szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.


Volt, aki úgy vélte, kolomp szól,
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.


Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.


5

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.


Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.


Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.


6

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.


Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.


Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.


Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.


7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!


Totyogjon, aki buksi medve,
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!


Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,


hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!